Arcfestés és arcszérum – avagy a feleségem minden szokást rám ragaszt

A feleségemnek, mióta csak megismerkedtünk, mániája volt a festészet. De mindenféle értelemben. Olyannyira nem tud szakítani a hobbivá vált szakértelmétől, hogy bizonyos időközönként (ez pár év, tehát sokkal gyakoribb, mint másoknál), mindig újrafestjük a szobáink többségét. És nem csak festjük, ő egyedi mintákkal ki is dekorálja a falat. Szereti a változatosságot és igazság szerint, velem is megszerettette. Ez már nem fáradtság, hanem öröm. Festeni, mázolni.

És egy ideje az arcfestés is felzárkózott a hobbijai köréhez. Többnyire gyereknapokra hívják, vagy farsangra és hasonlókra, de nem egyszer előfordult, hogy rajtam gyakorolt, otthon. Hazudnék, ha azt mondanám, örömmel vetettem ennek általában alá magam, de ettől még nem váltam tartózkodóvá, mert nagyon sok jó dologra is rávett már, amiről nem gondoltam, hogy nekem, férfiként is nagyon hasznos lehet. Ő ugyanis már egy ideje rendszeresen használja a Laumar InstanTENSE Plus – Percek alatt simább és feszesebb bőr néven hirdetett szérumot, és miatta én is meggyőzhetővé váltam, hogy próbáljam ki egyszer, hogyan csökkenti ez a dolog percek alatt a szemem alatt a táskákat, és tesz “felfrissült” megjelenésűvé. Bár, elvileg az igazi hatás azzal érhető el, ha többször, rendszeresen is alkalmazza az ember, de engem már első használatra is meghökkentett, ahogy eltüntette teljesen a szem körüli karikáimat és feszessé tette a bőrömet. Se táskák, de még minimális ráncok sem. Azokat is kisimította – ahogy írtam, már először is, látványosan.

Tehát megtetszett a “kezelés”. A napi használat eredményeként pedig aztán, – látom a feleségemen – tényleg éveket fiatalít az emberen. Eleinte úgy hittem, nekem sok lesz az ilyesmivel bármi, napi “macerának” alávetnem magam, mert nincs olyan rutinom benne, mint a hölgyeknek. És, mert én mindig percek alatt készülök el mindennel reggel, de ebben a termékben az is a magával ragadó, még számomra is, hogy nagyon kevés időráfordítással éri el a kívánt hatást. Öt percnél többet sem kell ezzel eltölteni, csak pár másodperc alatt fel kell vinni az arcra és már hat is. Onnantól csak várni kell, míg megszárad. A feleségem olyan szempontból is dicséri, hogy az olajtartalmú sminkeket leszámítva mást is felvihet utána a bőrére, ami a csinosítást illeti.

Ha rámentek a ” Percek alatt simább és feszesebb bőr” felelősének tartott Laumar InstanTENSE Plus termék weboldalára, ott sok egyéb olvasnivaló mellett egy terméktesztet is találhattok, mely során három másik szemránckrém termékkel vetették össze ezt. Ott is látni fogjátok, mennyivel gyorsabb és biztosabb a hatása, és 6-10 óráig tartja is magát a dolog. Tehát kifejezetten ideális mondjuk egy munkaidőnyi megszépülésre.

Más miatt is ajánlom a weboldalukat, amit ide kattintva elérhettek: Laumar InstanTENSE Plus – Percek alatt simább és feszesebb bőr, van ugyanis egy blog-fül, ahol találhattok még alaposabb olvasnivalót is a termékteszteknél. Szeretem ezt a fajta odafigyelést, hogy el szeretnék magyarázni a (lehetséges) vevőknek, hogy mi az oka eleve a problémájuknak. Megértik, hogyan alakulnak ki az arcunk szépségét csorbító dolgok, amiket kezelni kell, és persze rengeteg leírással, blogposzttal világítják meg, hogyan lehetséges azt kezelni. Fő a bizalom, és a tapasztalat! Nekem már mind a kettő megvan az irányukba: Laumar InstanTENSE Plus – Percek alatt simább és feszesebb bőr.